Üzemeltető: Blogger.

#32 OOTD - Lace Up & Poppy


A mai egy a megszokottnál kevesebb képes outfit bejegyzés, teljes alakos kép például nincs is benne, főként csupán a részletek látszódnak. A felsővel, amit viselek, már hetek óta szerettem volna outfitet fotózni, viszont a munka, szakdolgozat és mesterfelvételi szentháromság annyira elvette minden energiám és időm, hogy sosem jött össze a dolog. A szakdolgozatom leadtam, és a felvételi írásbeli része is pipa, így hétvégén végre tudtam pihenni és el tudtunk menni fotózni is. Sajnos annyi időnk most sem volt, és ezalatt olyan helyszínt sem találtunk, amilyet szerettem volna, ezért kevesebb kép készült csak. 

A lace up, azaz fűzős trend engem nem igazán kapott el megjelenése pillanatában. Az általam eddig látott felsők és ruhák egy kisebb része másokon tetszik (általában modellalkatú bloggerek blogokra készült képein), de magamon nehezen tudtam elképzelni bármelyiket is, és még most is a legtöbbet nem venném fel, főként nem azokat, amik olyan mélyen kivágottak, hogy melltartót sem lehet alájuk venni. Aztán nemrég megláttam ezt a virágos darabot a SheIn-en, melynek a kivágása sem túl mély, és a szabása is nagyon megtetszett. Egy kissé rövidebb fazonú, így magasderekú farmerrel hordom, de nagyon kellemes lenge viselet, melegebb napokra is tökéletes. A cipőkkel más a helyzet, mint a ruhákkal és felsőkkel, a legtöbbet imádom a képeken, legyen az lapos vagy magassarkú, de még nem jutottam el odáig, hogy boltban felpróbáljak/ kinézzek magamnak egyet. Egy picit azért tartok tőle, hogy a bokám túlságosan erősítik majd, de annyi féle kapható mostanság, hogy biztosan találni fogok magamnak egyet, ami tökéletesen áll.



Lace up shirt - SheIn // Óra - Timex // Karkötő - Choies // Farmer - H&M

Ti hogy álltok a lace up trenddel legyen szó felsőkről, ruhákról vagy cipőkről? Szeretitek vagy sem?

Nincsenek megjegyzések