Üzemeltető: Blogger.

The Body Shop British Rose testvaj


Végre beadtam a derekam és én is megvásároltam életem első The Body Shop testvaját. A kívánságlistás bejegyzésben említettem, hogy 2016-ban már tényleg ki szeretném őket próbálni, de nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar sort kerítek rá. Az utolsó lökést a British Rose kollekció adta, aminek elsőként a csomagolásába, utána a boltban pedig az illatába is beleszerettem.

A kollekcióban található testvaj, testápoló, testradír, EDT, kézkrém, tusfürdő, habfürdő, szappan és különböző nagyságú szettek. Tulajdonképpen engem szinte bármilyen virágos külsővel meg lehet venni, de ez a rózsaszín rózsás külső igazán szépre, romantikusra sikerült, emiatt a termék az éjjeli szekrényem dísze is lett.

A rózsa illat eléggé nehéz terep. Parfümökben általában a nehezebb, édesebb, púderesebb, érettebb rózsa illatot alkotják meg, ritkábban a friss virágillatot. Sokak emiatt nem is kedvelik az ilyen parfümöket, én jelenleg úgy állok velük, hogy van, amelyikben kifejezetten tetszik, de magamon nem tudnám elképzelni, talán majd egy 10-20 év múlva. Szerencsére a British Rose kollekció illata a friss rózsaillat olyan mintha egy rózsacsokorba szagolnánk bele. A testvaj tégelyében ez a rózsaillat társul egy kis krémes illattal, a bőrön ez azonban eltűnik és csupán a virágillat marad. Igazi tavasz érzetem van esténként, mikor használom.

A hidratáló hatása tényleg kiemelkedő, gazdagon táplálja a bőröm, ugyanakkor gyorsan be is szívódik. Azt olvastam róla, hogy állaga könnyedebb egy kicsivel a többi testvajénál, emiatt az illatával kiegészülve szerintem tavaszra és nyárra tökéletes is tökéletes választás.


Ha The Body Shop közelben jártok, mindenképpen ajánlom, hogy szagoljátok meg ezt az illatot. Akik szeretik a valódi rózsa illatát, és már várják a tavaszt, szerintem imádni fogják! Valentin-napi meglepetésnek, akár önmagunk számára is tökéletes választás.

Szagoltátok már a British Rose termékeket? Próbáltatok már testvajat? Melyik a kedvenc TBS terméketek?

Nincsenek megjegyzések