Üzemeltető: Blogger.

Glamour beauty wishlist



A ruhadarabok és kiegészítők után most megmutatom a beauty kívánságlistám is. Látni fogjátok, hogy a listám idén elég szegényes lett, igyekeztem olyan dolgokat felírni a listára, amelyekre tényleg szükségem van és nem csak a polcon csücsülnek majd. Nem annyira szeretnék most őrült pénzköltésbe kezdeni és jelenleg inkább a ruhadarabokra, kiegészítőkre fókuszálnék, mindezt persze úgy, hogy ott sem szállok el.



Az első termék, amit felírtam a listára az a filces tus. Pénteken szerettem volna végre tusvonallal elindulni reggel. Már nincs filces tusom, így egy tégelyes tussal próbálkoztam, igen próbálkoztam, de katasztrófa lett belőle, mert nagyon kijöttem a gyakorlatból. Ekkor jutott eszembe, hogy akkor írjuk is fel a listára. Két márkától néztem ki filces tust, aztán majd meglátjuk melyiket veszem meg: az egyik a L'oreal so Couture Super Liner szemhéjtus, a másik a Maybelline Master Precise folyékony szemhéjtus

Említettem már, hogy a napi sminkrutinom nagyon lerövidült, a szempillaspirálozás azonban sosem maradhat ki, sőt óriási hangsúlyt kap. Három szempillaspirált néztem ki,  az Essence I ♥ Extreme , Max Factor 2000 Calorie és a Max Factor Masterpiece Max szempillaspirált, valószínűleg kettőt ezek közül meg is veszek majd.


Tavaly beszereztem egy Alverde bronzosítót, de nem vagyok maradéktalanul elégedett vele, így szeretnék egy újat beszerezni.  A The Body Shop Honey Bronzing Powderről és a Rimmel Natural Bronzerről szinte csak jókat olvastam, így nagy esélyesek, de kipróbálnám szívesen a Rival de Loop Young égetett bronzosítóját is, nem kízárt, hogy a másik kettő valamelyike mellé becsúszik a kosaramba, főleg ha azok közül matt bronzosítóra esik a választásom és nem csillámosra.

Remélhetőleg jön már a jó idő, ezért egyre jobban előtérbe kerül a fényvédelem. Fontosnak tartom egy kifejezetten arcra való, smink alá is kenhető fényvédő termék beszerzését. A Clinique City Block Sheer Oil-free Daily Face Protector SPF 25-öt tartalmaz, olajmentes és enyhén színezett fizikai fényvédőt tartalmazó krém, ezért is keltette fel a figyelmem. A másik lehetséges választás a Vichy Capital Soleil Dry Touch napvédő krém, ami SPF 30 és 50-et tartalmazó változatban is kapható.

A végére pedig egy nem feltétlen szükséges termék. Nem láttam még a boltban, de kíváncsi lennék az Astor Soft Sensation Lipcolor Butter matt verziójára, mert nagy kedvenceim a matt ajakra valók és szívesen beszereznék valami tavaszias árnyalatot. Remélem már kapható, ha nem, akkor lehetséges, hogy egy Rimmel matt rúzzsal lepem meg magam. 

Ti miket írtatok fel/néztetek ki?
Nóri


5 megjegyzés

  1. Az astor csak majus vegetol lesz nalunk sajna, a nude, a pink es a bordo. Nekem is faj a fogam rajuk<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Óh! Köszi az infót! Na majd akkor szülinapomra :D és akkor azt hiszem Rimmel vagy Catrice rúzzsal vigasztalódom addig is!

      Törlés
  2. Ezek az Astor matt lipcolor butter-ek nekem is felkeltették az érdeklődésemet, úgyhogy én is nagyon remélem, hogy jövő héten már kaphatók lesznek :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Uh most látom, Fruzsi írta, hogy májustól lesz. Nem baj, egy jó kis Rimmel rúzs sem jönne rosszul :D

      Törlés
  3. Az essence I ♡ Extreme szempillaspirálját nagyon régóta használom és imádom. Gyönyörű, hosszú, ívelt pillákat varázsol Anélkül, hogy összecsomósítaná. Nálam abszolút kedvenc és a Glamour napok alkalmával biztos, hogy én is beszerzek egyet.

    VálaszTörlés